2016. április 20., szerda

Lekváros rácsos leveles

Amikor megláttam ezt a szerkentyűt, azonnal tudtam, hogy ki kell próbálnom. És ahogy megkóstoltam az eredményt (természetesen még melegében :o) ), azonnal tudtam, hogy a bolti ennek a nyomába sem érhet...
Hozzávalók


- 2 lap leveles tészta
- házi lekvár (én most saját eper és baracklekvárt használtam, de lehet sajtos vagy sajtkrémes is)

Elkészítés

A sütőt 230 fokra előmelegítem - ez a leghosszabb rész az előkészületekben :o)
Az előre szeletelt lapokat kicsit megnyújtom nyújtófával. 
A lapokat képzeletben három részre osztom, és alaposan megtöltöm lekvárral. Ha van sütésálló lekvárunk, akkor sütés közben nem folyik ki annyi, viszont nem is lesz olyan finom karamelizált.
A másik lapot a rácsozóval jó mélyen (hogy biztosan átvágja ott, ahol kell) berácsozom. 
Óvatosan széthúzom, hogy szépen kiadja a mintáját. 
Ráteszem a lekváros lapra, kicsit rányomkodom a széleit is a 3 részt elválasztó helyeken is. 
A tésztát háromba vágom, a széleken a felesleget levágom, és már mehet is a sütőbe. 
Pár perc alatt megsül, amikor kezd barnulni, már kész is. Mindenképpen várni kell vele, mert a lekvár nagyon átforrósodik, és megéghet a szánk (tapasztalat....) :o)

Medvehagymás kenyér egyszerűen

Az alapja - mint olyan sok kenyeremnek - a mi mindennapink. Ez az alaprecept azért zseniális, mert nem kell hozzá se kovász, se öregtészta, mégis finom és könnyű kenyér készül belőle - és nagyon sok mindennel lehet kombinálni. Mivel most szezonja van, például a medvehagymával is.
Az eredeti recept csak annyiban változik, hogy a dagasztás utolsó 2-3 percére hozzávágom ollóval a megmosott medvehagymaleveket. 
Hagyom kelni, formázom, újabb kelesztés, és sütés után hagyom recsegni-ropogni, dolgozni az ácsokat :o)

Háromszínű kalács másképp

Ennek a kalácsnak is a foszlós kalácsé az alapreceptje, és itt is csak a formázás lett más. A múltkorinak a kisgömböceit nagyon szerette a nagylányom, ezért eldöntöttem, hogy csinálok csak ilyen kis bucikat is belőle, és most még mazsolával is megszórtam. 
A fázisfotók pedig itt vannak:
Kinyújtom, mazsolával megszórom:
A legnagyobbra teszem az eggyel kisebbet, és arra a legkisebbet:
Balról, majd jobbról is felhajtom a tészta széleit középre:
Így kapok egy majdnem hengert:
Ezt elfelezem:
Az egyik felét 6 egyenlő részre osztom:
Ennek a felét nyolcasba formázom, másik felét összegömbölygetem, mint egy zsemlét. A tészta másik felét egyben hagyom, és úgy teszem mindet sütőpapíros tepsire
A nyolcasok:
A kisgömböcök:
Újabb kelesztés után cukros tejjel kenem meg:
Készre sütöm:

Háromszínű foszlós kalács

A recept eredetije a foszlós kalácsé, most csak a színezéssel és a formázással bolondítottam meg kicsit, hogy ilyen szép legyen:
Annyit tettem, hogy a tésztát háromfelé osztottam, az egyik maradt fehér, a másikba pár csepp piros ételfestéket tettem, a harmadikba pedig egy púpos evőkanál kakaóport dolgoztam bele. Ezután pihentek egyet, duplájára keltek, majd egyszerű hármas fonással megfontam, és megsütöttem. A húsvéti asztalon nagyon gusztán mutatott :o), de az év bármely szakában látványos és finom desszert lehet belőle. Ja, és persze készen is fagyasztható ;o)


Bocimobil

Meg ne kérdezze senki, hogy miért ez a neve ennek a villámgyors sütinek, nem tudom, de az interneten így található meg. A bocit még értem, hiszen foltos, de hogy miért mobil...? A lényeg azonban, hogy gyors, egyszerű, gyerekkel (és gyereknek is) könnyen elkészíthető, és nem utolsó sorban finom :o)
Hozzávalók

A tésztához


- 1 tojás
- 11 dkg olaj
- 27 dkg liszt
- 20 dkg cukor
- 2,5 dl tej
- 2 evőkanál kakaópor
- 1 kávéskanál szódabikarbóna

A töltelékhez

- 25 dkg túró (OKÉ!)
- 1 tojás
- 1,5 dkg búzadara 
- 5 dkg vaníliás cukor
- 8 dkg cukor
- ízlés szerint reszelt citrom- vagy narancshéj, esetleg a gyümölcs leve is mehet bele

Elkészítés

Előmelegítem a sütőt 190 fokra, mert tovább tart felmelegednie, mint a sütit összekeverni. A tészta hozzávalóit kézi habverővel összedolgozom, és egy jénaiba vagy tepsibe öntöm. Nem kell kikenni, mert van a tésztában elég olaj, hogy ne ragadjon le.
Ezután a tölteléket is összekeverem, ehhez elegendő egyetlen villa. A túrót összetöröm vele, hozzáadom a tojást is, a grízt és a cukrokat, a végén pedig a narancshéjat - ettől igazán pikáns és illatos lesz. 
Egy kanállal a barna tésztába mérem a túrós tölteléket, és kicsit meg is nyomom a kanál hegyével, hogy mélyebbre is jusson. 
A forró sütőbe tolom, és 25 perc múlva ellenőrzöm tűpróbával. Nem szabad túlságosan kiszárítani, az olaj és a túró miatt a közepe kicsit ragadhat még. 
Érdemes várni a szeleteléssel, már ha meg tudjuk állni :o)

Túrós pogácsa

Van az úgy, hogy az ember csak jövet-menet bekapna egy-két falatot. Vagy hogy kell egy kis sör/borkorcsolya egy esti beszélgetéshez. Vagy esetleg ovi után a játszótérre egy kis nasi. Bármelyik esetre kiváló megoldás ez a túrós pogácsa, ami még napok múlva is finom - már ha megéri ezt a kort...
Hozzávalók (2 sütőtepsinyi)


- 50 dkg liszt
- 25 dkg margarin
- 5 dkg élesztő
- 25 dkg túró (félzsíros, OKÉ!)
- 110 g tejföl
- 1 púpos evőkanál só
- 3 tojás sárgája
- 100 g langyos tej
- kevés cukor
- egy tojás a kenéshez

Elkészítés

Az élesztőt felfuttatom a cukros langyos tejben, és közben a keverőtálba mérek minden hozzávalót. 
Ha felfutott az élesztő, azt is a többiekhez öntöm, és jó 10-15 percig dolgozik rajta a gép. Ragacsos tésztát kell kapni, de ez így a jó - minél rosszabb dolgozni vele, annál finomabb lesz a végeredmény :o)
Meleg helyen, konyharuhával lefedve hagyom duplájára kelni. Ezután lisztezett felületre borítom, és bő egy ujjnyi vastagra nyújtom. Lehet vastagabb is, akkor még szebb, még magasabb lesz a pogácsa. 
Lekenem a tetejét tojással, egy éles késsel kb 2 mm mélyen berácsozom. 
Megszórom szezámmaggal (vagy őrölt borssal, köménymaggal, ízlés szerint), és 5 cm-es pogácsaszaggatóval kiszaggatom. A maradék tésztát nem gyúrom össze, hogy még több lisztet vegyen fel, hanem szépen egymás mellé nyomkodom, és kicsit deformált lesz ugyan, de annál több finom ropogós széle lesz :o)
Sütőpapíros tepsire sorakoztatom őket úgy, hogy hagyok helyet is nekik, hiszen még kelni fognak.
Közben a sütőt előmelegítem 200 fokra. Az első tepsit a még hideg sütőbe teszem, és kb 25 perc alatt szép aranybarnára sül (az alja is kapjon egy kis színt, akkor már jó). A második tepsi már eleve a forró sütőbe megy, ennek 17-18 perc is elég.